A precíziós onkológia során a beteg egyénileg rá szabott kezelést kap, így növelhető a gyógyulás esélye. Azt a módszert kell megtalálni, amely ki tudja választani, hogy adott génhiba-kombináció során milyen gyógyszert kell használni – Peták István kutató-professzor az AI SUMMIT 2024 rendezvényen arról beszélt, hogy már 10 éve dolgoznak, azon, hogy a technológia hatékonyan tudjon segíteni a gyógyításban.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaElőrejelzések szerint még néhány évtizedig fog növekedni a bolygó lakossága, várhatóan 10 milliárd főnél fog tetőzni a populáció. Ez viszont további erőforrások globális felállítását helyezi kilátásba, amely, ha alapszinten is, de biztosítja az emberek szükségleteit.
Szerző(k): Kiffer AnnaA Z-generációsok és különösen a alfa-generáció már alig használják a Google szót igeként, ami sok mindent megváltoztathat a következő időszakban.
Szerző(k): Horváth TiborTőlünk nyugatabbra egymásnak feszülnek az állami vezetők az immár látványos terhet jelentő illegális migráció miatt: mivel Németország hétfőtől zárja a határait, az osztrákok közölték, hogy nem kérnek a kitoloncolt vendégekből. Eközben a sajtóban egyre több német azt fejtegeti: egyetértenek a magyar kormánnyal, hogy Brüsszelbe buszoztatnák az illegális bevándorlókat.
Szerző(k): Thurzó KatalinMár vagyonkezelő céget is bejegyeztek hazánkban, a tervezett törzstőkéből azonban még csak morzsák érkeztek.
Szerző(k): Zádori BenceA román hatóságok elkezdik begyűjteni az ország leglátványosabb hegyi útja mellett kolduló medvéket, mert egyre inkább veszélyt jelentenek a turistákra.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz Európai Unió teljes mértékben elkötelezett az orosz gáz fokozatos kivonása mellett, ez ugyanis megtehető anélkül, hogy kihívást jelentene Európa energiaellátásának biztonságára nézve.
Szerző(k): Kiffer AnnaCsak 2023-ban 16 ezer betegek és hozzátartozók által okozott fizikai és szóbeli támadás és inzultus érte a kórházak dolgozóit országszerte.
Szerző(k): Kiffer AnnaA német külügyminiszter a republikánusok elnökjelöltjének kijelentésein élcelődött.
Szerző(k): Zádori Bence